A dobozban tizenegy kiskutya

11 kiskutya

Ma, Magyarországon sok állatvédő szervezet működik.

Sokan,sokfélét fogalmaznak meg az állatvédelem kapcsán.Nekem is van egy hitvallásom, és ennek szellemében szeretnék képet adni erről a világról. Itt van ez a menhely! Sokan szeretik, néhányan utálják, és vannak akik nem is tudnak róla, pedig itt laknak a közelben. Igen, képet szeretnék adni... Nem azért mert unatkozom, nem is vagyok depis, egyszerűen csak meg akarom ismertetni és értetni a látatlanul véleményt formálókkal azt, hogy mit, miért teszünk. Gondolkodtam,hol is kezdjem,de nem kellett sokat ötölnöm,mert az élet megadta  a kezdést.

Papírdoboz a kapuban. Ez mindig megijeszt, először csak hallgatózni szoktam. (A múltkor is így történt, de akkor a kutyakekszek mélyen hallgattak.) Most nem így történt. Rémült, átfázott kiskutyák nyöszörögtek összezsúfolódva a dobozban! Hát, ettől féltem!

Mindenki tudja hogy teltház van, az is, aki ide lerakta őket, de nem zavarta, az ilyeneket semmi sem zavarja. Esetleg majd odavetik, hogy "ez a dolgotok". Hát, nem tudom mit gondoljak, odabent 150 kutya, idekint 11! Valami megoldás kell!

Nincs üres kennel, tehát marad az átcsoportosítás.Persze megint a műtötteknél a lábadozóban, hiszen azok a legjobb helyek (szegény betegek, van elég bajuk, és most még ez is!). Az agyunk szinte hangosan kattog, hogyan csináljuk hogy mindenkinek jó legyen... Még jobban össze kell zsúfolódni,  Mindent gyorsan, összehangoltan, mert szorít az idő. A picik sírnak...

Nem értik, hol a mama, miért nem lehet hozzábújni, és éhesek, nagyon éhesek... Persze, a napi rutinnak, takarításnak stb. is menni kellene, megy is, de egyszer csak az üst leáll. Már nem csodálkozunk! Gyorsan a háziszerelőt hívni, mert a meleg ebéd nagyon fontos. Részben azért mert megszokták,részben azért mert a hűvös, esős időben mindenkinek jól esik a meleg, és hát kitör a zendülés ha száraz tápot osztunk. Négyen nyolc felé szaladunk, mindenki tudja hogy igyekezni kell, mert nem feledkezhetünk meg a többiekről sem, ráadásul nyakunkon a tél.

Elég jól állunk a házak téliesítésével, de még ezzel is kell foglalkozni. Bizony jól jönne még néhány szorgos kéz! Meg egy kávé, gyorsan és forrón! (de erre most még esély sincs). Hallom az üst hangját,ez jó ,rotyog az ebéd.

A picik félénken, de elfogadták a nekik külön főzött ételt. Még mindig nem értik, hogy mi történt, de talán jobb is, mert örökre elveszítenék a hitüket az emberben. Jóllakottan, melegben elszundikálnak. A kicsi fekete sír,talán a mamiról álmodik... Én csak a valóságra próbálok koncentrálni:milyen ember az, aki ezt tette velük? És mi lesz velük később? Hogy találunk ennyi jó gazdit?

Még az előző hét fős alom is csak egy hete került be,ráadásul még növendékek is vannak. A végén, de nem utolsó sorban a többiek, akik régebben bent vannak, velük mi lesz?

Míg teszem a dolgom, kavarognak bennem a kérdések, de melegség tölt el, ahogy a nagyok jó étvággyal eszegetnek, látom a csillogó szemeket,rzem a szeretetüket.

R.